Közleményeink
Az MSVSZ levele az NKTH elnökéhez és a gazdasági miniszterhez
2006-05-24
Tisztelt Elnök Úr!
A Magyar Spin-off Vállalkozások Szövetsége az alábbiakban szeretne néhány észrevételt tenni az egyetemek és közfinanszírozású kutatóhelyek - véleményünk szerint sok szempontból hibás - szellemi tulajdon védelmi és technológia transzfer tevékenységével kapcsolatban.
Az innovációs törvény rendkívül örvendetes passzusa, hogy lehetőséget biztosít spin-off vállalkozások alapítására, egy helyen azonban véleményünk szerint pontosabb értelmezést kíván. A spin-off cég meghatározása a törvény szerint úgy is értelmezhető, hogy kizárólag az tekinthető spin-off cégnek, melyben az egyetem tulajdonos. Ez nem harmonizál az EU-s gyakorlattal, mivel az OECD titkársága által javasolt definíció szerint fentieken túl az is egyetemi spin-off, amit egyetemen vagy más közfinanszírozású intézményben munkaviszonyban lévő kutató alapít, és azon cégek is, melyek licence szerződés alapján hasznosítanak egyetemen keletkezett szellemi terméket. Az OECD a következő esetekben tart tehát egy céget egyetemi spin-off-nak :
- "Spin-off bármilyen olyan új cég, amelyet közfinanszírozású intézmény vagy egyetem alkalmazottja alapított.
- Spin-off bármilyen olyan új cég, amely technológiáját egyetemtől, vagy más közfinanszírozású kutatóintézettől nyerte licenc-eljárás keretében.
- Spin-off bármilyen olyan új cég, amelyben egyetem, vagy más nemzeti kutató laboratórium tőkerészesedéssel vesz részt.
- Spin-off bármilyen olyan új cég, amelyet közfinanszírozású kutatóintézet alapított."
A jogalkotás szándéka nyilván az, hogy minél intenzívebb gazdasági hasznosítás történjen az egyetemeken folyó kutatásokból, és kilábaljunk a jelenlegi siralmas helyzetből. Bár helyes gyakorlat lehet, hogy az egyetemeknek joga legyen ilyen cégekben tulajdont szerezni, amennyiben a szellemi termék hasznosításának ez a legjobb útja, azonban ezt kötelezővé tenni felesleges és bizonyos esetben a szellemi termék hasznosításának gátja is lehet. Még a nyugati országokban is a szabadalmaknak csak egy tört része jut el a hasznosításig. A legnagyobb esélyt erre, az esetek többségében az adja, ha maga a feltaláló kutató vállalkozik a hasznosítás kezdeti lépésire. Amennyiben erre saját tőkével hasznosító gazdasági társaságot hoz létre önállóan, akkor módot kell rá adni, hogy a találmány hasznosítását az egyetemmel történő licence szerződés keretében végezze. Döntési joga lehessen, hogy a találmányt melyik országokban szabadalmaztatja, vagy éppen ipari titokként kezeli. Nem valószínű, hogy a kutatónál az adott területhez jobban ért egy külső személy. A cél az, hogy a kutató szakmailag és anyagilag egyaránt érdekelt legyen a valódi hasznosításban, megelőzve azt a tendenciát, hogy öncélú kirakat szabadalmak szülessenek (egyetemi közpénzen). Amennyiben a kutató nem vállalkozik szellemi termékének a hasznosítására, természetesen akkor az egyetem technológiai transzfer irodájának a feladata a hasznosítás. Itt is szabad kezet kellene biztosítani az technológia transzfer irodának, hogy eldönthesse, licence szerződést köt, vagy spin-off céget alapít. Erre a fent vázolt gyakorlatra példák hangzottak el az innovációs stratégia tavaszi kerekasztal megbeszélésén. Elnök Úr a "svéd modellt" említette, míg Ferdinandy Péter a University of Alberta, Edmonton, Canada egyetemeket hozta fel példának, ahol maga a feltaláló lesz a szabadalmas, nem pedig az egyetem, ugyanakkor maga az egyetem fizeti a szabadalmi eljárás költségeit!
A fentiek alapján javasoljuk, hogy a NKTH részéről készüljön állásfoglalás arra vonatkozóan, hogy az innovációs törvényt a jogalkotás céljainak figyelembevételével az OECD titkárságának állásfoglalásával harmonizálva értelmezendő. Ennek tükrében pedig tegyen javaslatot az egyetemeknek és közfinanszírozású kutatóintézeteknek arra vonatkozóan, hogy a szellemi tulajdon kezelési szabályzatok biztosítsanak a jelenleginél sokkal liberálisabb, egyedi elbírálási lehetőséget. Ennek elkészítéshez természetesen felajánljuk a segítségünket.
Budapest, 2006. május 24.
Tisztelettel:
Prof. Dr. Ferinandy Péter PharmaHungary Kft.
Nagy Péter MSVSz elnöke
Darvas Gergely Thales Rt.
MSE